BALATON   BUDAPEST  DÉL-ALFÖLD  DÉL-DUNÁNTÚL ÉSZAK-ALFÖLD  ÉSZAK-DUNÁNTÚL  ÉSZAK-M-O.  KÖZÉP-DUNÁNTÚL  KÖZÉP-M.O.  NYUGAT-DUNÁNTÚL  TISZA TÓ

___________________________________________________________________________________________________________________________________________


Képtár

SZÉP-kártya: az OTP őrzi vezető helyét

SZÉP-kártya: az OTP őrzi vezető helyét

Publikált: 21/01/2013 közzétette: businesstraveller.hu

» Szépkártya információk
»» Általános információk
»» Elfogadóhelyeknek
»» Munkaadóknak
»» Munkavállalóknak

A legnagyobb hazai SZÉP-kártya kibocsájtó ugyanakkor idén a tavalyinál szerényebb összegű feltöltésekkel kalkulál a cafetéria-közteher emelkedése, valamint az Erzsébet utalvány keretösszegének növekedése miatt, de arra számítanak, hogy megőrzik a tavaly elért piaci részesedésüket a SZÉP kártyák terén.

Mint azt Róth Lajos, a pénztárszolgáltató vezérigazgatója elmondta, jelentős eredménynek tartják, hogy 2012-ben túl is teljesítették az év elején meghatározott elvárásokat. Tekintettel a cafetéria-rendszer folyamatos változásaira, ha mérsékeltebb ütemben is, ám reményeik szerint ebben az évben is növelni tudják ügyfeleik és elfogadóhelyeik számát.

Az OTP SZÉP-kártya birtokosok száma átlépte az 570 000-et, a költések összege pedig a 35 milliárd forintot. Ez azt jelenti, hogy mind a kártyabirtokosok száma, mind a felhasználások terén közel 80%-os az OTP részesedése. Gál Tamás, az OTP Pénztárszolgáltató értékesítési és marketing főosztályának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy nagy a különbség a papíralapú, illetve az elektronikus cafetériarendszer működtetése között, utóbbi adminisztrációja ugyanis jóval egyszerűbb, kényelmesebb. Bíznak benne, hogy a rendszer előnyeit megtapasztalt munkáltatók és munkavállalók idén is nagy számban választják a béren kívüli juttatások elemei közül a SZÉP-kártya feltöltést.

Elköltésüket segíti a plasztik kibővült felhasználhatósága is. Az olyan partneri együttműködések révén pedig, mint amilyet például az Utazok.hu szállásfoglalási oldallal vagy a  Hungary Carddal sikerült kialakítani, a kártyabirtokosok egyenlege „többet ér”, mint a plasztikjukra utalt összegek névértéke. A felhasználókat olyan innovációkkal is támogatják, mint az okostelefonokra letölthető OTP SZÉP-kártya alkalmazás, mely megmutatja, hogy a közelben hol érhető el elfogadóhely, illetve bárki egy pillanat alatt ellenőrizheti a kártyájának egyenlegét. A sajtótájékoztatón beszámoltak egy, az OTP Pénztárszolgáltató megbízásából készült reprezentatív kutatás eredményeiről is, melyet 1000 fős reprezentatív munkavállalói, illetve 400 fős SZÉP-kártya felhasználói mintán végeztek. Az online felmérés szerint 2012-ben a SZÉP-kártya volt a legnépszerűbb elektronikus béren kívüli juttatási elem. Az OTP Pénztárszolgáltató adatai szerint a feltöltések többsége a vendéglátó zsebbe került, 16%-a a szállás- 6%-a pedig a szabadidő alszámlára.

Értékelés